Oldal kiválasztása

Csanád vezér

Dombormű, bronz, 150×200 cm Csanád vezér Ajtony fölötti győzelme után lett a róla elnevezett vármegye első ispánja. Középen Csanád vezér lovas alakja.

Csanád vezér Szent István király unokaöccse volt, aki hadvezérként támogatta az államalapító uralkodó törekvéseit az egységes keresztény állam megteremtése érdekében. Amikor első királyunk államalapító tevékenységének részeként az egyes területek urait legyőzte és ott a királyi-állami közigazgatást megteremtette, akkor kerülhetett sor az egyházi közigazgatás kialakítására is. Csanád vezér valamikor 1027–1028 körül e terület nagy hatalmú urát, Ajtonyt győzte le. A Marosvár székhellyel működő hatalmas területen létrehozták Csanád vármegyét, amely Csanád vezér nevét vette föl. Ő volt a vármegye első ispánja, az egyházmegye megalapítója.
Az emlékmű Rerrich Béla terve alapján készült. A város történetét befolyásoló jelentős történelmi események megörökítésének szándékával került az emlékcsarnokba. Középen Csanád vezér hadi öltözetű lovas alakja látszik. A bal oldali jelenetben a páncélos katonák egyike Ajtony levágott fejét tartja. A jobb oldali jelenet a keresztény hitre térítést ábrázolja. Fölül, az íves mezőkben balról Szent István koronás arcmása látható, jobbról Szent Gellért püspöké, a kisebb ívekben az evangélisták jelképei.

Szeged, Dóm tér, Nemzeti emlékcsarnok, nyugati árkádok